polgarorsegkompolt
SZOLGÁLATI TELEFONSZÁM

A KOMPOLTI POLGÁRŐRSÉG TELEFONOS ELÉRHETŐSÉGE: 06-30/340-8905

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Menü
 
POLGÁRŐRSÉG HÍREI
POLGÁRŐRSÉG HÍREI : KIEMELKEDŐ ÉV VAN A KOMPOLTI POLGÁRŐRÖK MÖGÖTT

KIEMELKEDŐ ÉV VAN A KOMPOLTI POLGÁRŐRÖK MÖGÖTT

  2014.02.03. 13:16

Sikeres évet zárt 2013-ban a Kompolti Polgárőr Egyesület.


5.120 szolgálati órát teljesítettek a kompolti polgárőrök a tavalyi évben, ebből 2.587 órát rendőrséggel közös szolgálatban. Több alkalommal fogtak a elkövetőket, betörőket és számos esetben fatolvajokat. Sokszor segítették a rendőrök munkáját kiemelt akciókban és az elkövetők kilétét felderítő tevékenységekben is. Emellett részt vettek az egri takarékszövetkezet fegyveres bankrabló ellen indított hajtóvadászatban és egyszer volt szerencséjük a Terrorelhárítási Központ kommandósait is közelről megfigyelni.

Kimagasló szolgálati órát teljesített Csontos Dániel, Szabó Roland, Forgó Milán, Póser Zoltán, Angyal Zsolt, Szabó Péter, Klein László és Szaniszló Róbert polgárőrök. Az „egy iskola, egy polgárőr” tevékenység feladataiban sok szolgálati órában vett részt Brezniczky István és Méhész György, akik az iskola környékén lévő gyalogátkelőhelyeknél a fiatalok és a gyalogosok biztonságára hívták fel a figyelmet jelenlétükkel. 2014-ben már 5 éves lesz a Kompolti Polgárőr Egyesület.

 
:-)
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
ADJON UTAT...
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.